Sok macskatulaj átélte már kedvencének elvesztését. Ha már idős volt, az is kegyetlen érzés, de a fiatal állatka elpusztulása pótolhatatlan hiány. Ezt persze csak az tudja, aki igazi társként, családtagként kezelte életében a cicáját. Van, aki később új kisállattal próbálja gyógyítani a fájdalmát - és van akinek sikerül, van akinek meg nem.

Írt nekem egy kedves hölgy, Ági, akinek Cirmije három műtét után pusztult el, mert nem bírta a szíve a megpróbáltatásokat. Keserű, de mégis felemelő érzés, hogy egy ember-macska kapcsolat ilyen mélységeket tud megélni. 

"Kedves Macskanő!

Küldök egy pár képet Cirmikémről. Ő volt a 17 éves cicusom. Ha egy percre felálltam a számítógéptől, azonnal odatelepedett és rögtön szunyókálni kezdett. Sajnos az utolsó évben háromszor kellett megműttetni emlődaganattal,
így egyre kisebb, fáradékonyabb volt.

De amikor nem aludt, olyan vidám, szaladgáló kis cica volt, hogy nem volt szívünk elaltatni. Sajnos az utolsó műtétet nem bírta a kicsi szíve. A róla készült többszáz képet nézegetve mindig velünk lesz."  

Ági hamarosan újabb üzenettel lepett meg:

"Kedves Macskanő!

Ő Bandi cica, másfél éves kisfiú /volt/. Amióta a lakásban él, úgy nézünk ki, mintha egy kisgyerek lenne a lakásban, mindenhol a szőrmeállataiba, az egérkéibe botlunk. Este nem
győzöm összeszedni, hogy éjjel ne játsszon velük. Szerencsére este 10-kor lefekszik a fotelben lévő saját takarójára, és reggel 5-ig hagy aludni, akkor azonban a poci már korogni kezd, és az asztalról lelökött mobilom koppanásával ébreszt. Ha nincs telefon, megteszi bármi más. Egyébként soha nem nyúl semmihez, de ez a reggeli ébresztés a rituálé nála. Imád TV-t nézni, ha természetfilmen madarak csipognak, nem lehet lezavarni az ágy sarkáról, annyira szereti. Hiányzik Cirmike, de Bandika annyi örömet és szeretetet ad, hogy ma már kevésbé fájó szívvel gondolok a picilányra.

Ági

cicabarát"