Lassan vége az ünnepeknek és visszaállunk a szokásos hétköznapok kerékvágásába. Ilyen jeles alkalmakkor hozzák meg sokan azt a felelőtlen döntést, hogy egy tenyésztőtől vagy a menhelyről elhoznak ajándékba egy cicát. (Persze van, aki ezt az év más napján teszi meg.)
Mielőtt azonban elindulunk, vizsgáljuk felül tervünket és annak komolyságát. Biztos nagyon cuki - főleg egy gyermeknek - a dobozból kibújó szőrmók, és ez valóban óriási ajándék, ha már rég áhítoztak rá.
A statisztika azt mutatja, hogy a karácsonyra, születésnapra elhozott állatok nagy százaléka az átadást követő pár hónap múlva már nem kívánatos. Nem gondolták végig az ajándékozók, nem sejtették, hogy az állattartás mennyi felelősséggel, folyamatos odafigyeléssel, gondoskodással jár. Ha valakinek a megfelelő állattartást követően nem elegendő "megtérülés" az a szeretet, hála, amit az ajándék cicus nyújtani tud, akkor nem szabad örökbe fogadni állatot.
A humánusabb megoldás - és ezt sok állattartó fel is ajánlja, sőt ragaszkodik hozzá -, hogy ha mégsem tartják meg a jövevényt, akkor vigyék vissza oda, ahonnan szerezték. Az sokkal borzalmasabb, ha az első adandó alkalommal kirakjuk a kis állatkát az utca szélén, neadjisten külterületen. Ez a felelőtlenség és az aljas embertelenség netovábbja, ne tegyük!!!
Gondoljunk bele, hogy egy már eleve mentett, menhelyen lévő macskába leszünk szerelmesek, hazavisszük. Nehezen bár, de elkezd bízni bennünk. Kicsit próbálja elfelejteni a rossz emlékeket, hogy hogyan került a menhelyre. Majd, amikor már úgy érzi, hogy biztonságban van, megint az utcán találja magát. Egy életre megnyomorítjuk ennek az állatnak a lelkét.
Az ajándékválasztást igenis meg kell előznie egy informálódásnak, mint amikor bármi mást veszünk: tájékozódjunk, és ha úgy ítéljük meg, hogy mi sem, meg az ünnepelt sem alkalmas állattartásra, akkor inkább döntsünk egy plüssmaci mellett, a cica pedig még a menhelyen is jobban fogja érezni magát, mint később az utcán.