Ő az a kutyus, akit a múlt héten kedden, este hét órakor a gazdája a Moszkva téren ütlegelt, rugdosott, ráncigált és ha a járókelők nem avatkoznak be, akkor valószínű, hogy agyonvert volna. Rendőrségi intézkedés lett a vége, a gazdit előállították, a pincsit pedig az István úti kórházba vitték szirénázva a nagyon szimpatikus rendőrök, ahol életmentő műtétet végeztek el rajta. A kutyus több helyen koponyatörést és hascsavarodást szenvedett a verés nyomán. Több újság és weboldal beszámolt a Macskapcsolaton megjelent posztom alapján az esetről, és példaértékűnek találták, hogy egy ilyen elképesztő helyzetben végre történt valami az emberek, rendőrök és talán majd az igazságszolgáltatás részéről.
A műtét sikerült, bár a műtétet végző orvos elmondta, hogy hosszú hónapokba fog telni, amíg teljesen felépül a kis eb. A blognak és az újságcikkeknek volt foganatja, többen jelentkeztek, hogy szeretnék a kutyit örökbe fogadni. Ez nagyon örömteli, így a kórházat már egy új, szerető gazdi otthonára cserélhette a palotapincsi. A történet így happy enddel is végződhetett volna, sajnos csak volna.
Van ugyanis nekünk egy állatvédelmi törvényünk. A félholtra vert pincsi, aki kitudja mennyi hányattatást és verést kapott, átesik egy komoly, több órás műtéten. Intenzív osztályon kezelik, majd végre egy hölgy elviszi otthonába, és egy egész hétvégén ápolja, szereti. Majd a hét elején megjelennek nála a rendőrök egy állatmenhely képviselőivel, és lefoglalják az akkor még fel sem ocsúdó állatot! Szegény állatnak menhelyen, egy ketrecben kellett landolnia és mint bűnjel ott is marad az eljárás végéig!
Jól értjük, az eljárás végéig, ami akár évekig is eltarthat. Az állatka addig esetleg el is pusztulhat, de ez nem számít. (Ha ez megtörténne, az állatkínzó gazdi akár kártérítési pert is indíthat, hogy gondatlan tartás miatt elpusztult az ő ebe.)
A rendőrök és a menhely teljesen jogszerűen jártak el, csak felmerül a kérdés, hogy mennyire humánus a jogrendszer, ha ebben az esetben ez a törvényes eljárás menete. Ha végiggondoljuk a kutyán csattant az összes ostor. Kutyául kíváncsi vagyok a végeredményre, természetesen utána fogok járni. Folytatom...