Mindezideig egyetlen alkalommal fordult elő a Macskapcsolaton, hogy szóba került a politika. A parlamenti választások után az országgyűlésbe került pártok egy-egy szakpolitikusát faggattam arról, mit kívánnak tenni az állatkínzás, a háziállatokra lövöldöző vadászok ellen, a gazdátlan cicák és általában az állatok védelme, tisztelete érdekében. Felemásra sikeredett a dolog, hiszen volt olyan párt, ahol - szégyenszemre - még egy illetékest sem találtak, aki erről érdemben beszélhetett volna, de - őszintén szólva - igazán biztató, előremutató válaszokat máshol sem kaptam.

Most mégis, újra egy politikussal beszélgettem. Miután ugyanis megtudtam, hogy Tarlós István, aki a rendszerváltás óta ciklusokon keresztül volt Óbuda polgármestere, jelenleg a fővárosi közgyűlés frakcióvezetője és főpolgármester-jelölt, gyerekkora óta immáron a hatodik fekete cica gazdája, időpontot kértem tőle. Szerencsére kaptam is, és cicaszakmai szempontból nagyon pozitívra sikeredett a találkozás. Az irodájában kezdtük a beszélgetést, és óbudai otthonában fejeztük be, ahol készítettem néhány fotót is róla meg Hűről, a család fekete kandúrjáról - mivel is? Természetesen az én Galaxy S telefonom ötmegapixeles kamerájával.

- Tizenéves korom óta öt fekete macskám volt, Hű a hatodik. Ő kandúr, ivartalanított. Fél a férfiaktól, rossz élmény számára a doktor úr, akitől a szurikat kapja - meséli Tarlós úr.

Hű alapvetően benti cica, a nap 24 órájából 21-et a lakásban tölt. Hajnalban kikéredzkedik, akkor kiengedjük, majd pár óra múlva már nyefeg és be kell engedni. Ő tulajdonképpen a fiam kedvence, de velem is nagyon bensőséges a kapcsolata. Ha bárki a családban bármiért ráförmed, biztos, hogy van másik két családtag, aki azonnal megvédi.

Jó helyre született, csodás élete van. Hálából nagyon tiszta. Még soha senki sem érezte a lakásunkba érkezve, hogy macskát tartunk - meséli, és minden szavából az érződik, hogy nagyon ragaszkodik fekete cicájához.

Meg is kérdeztem, igaz-e, hogy négy évvel ezelőtt, éppen a kampányidőszakban tűnt el Hű és emiatt - munkatársai szerint - egész nap rendkívül feszült volt.

- Igen, nagyon ideges voltam - mondja. Féltettem attól, hogy fél, esetleg rossz kezekbe került. Számomra a legcsodálatosabb egy ilyen kis állatban az, amilyen őszinteséggel képes félni és örülni. Ennek a két érzésnek a manipulálatlan és kendőzetlen kinyilvánítására mi, emberek sajnos csak nagyon ritkán vagyunk képesek. Az állatok pedig szinte mindig... Ez az a fajta korlátlan, abszolút bizalom, ami nagyon hiányzik a személyes emberi kapcsolatainkból.

- Ennek a gyönyörű kis fekete kandúrnak a gazdájaként és politikusként mit érez, amikor állatkínzásról, például kismacskák megyilkolásáról hall?

- Ilyenkor mindig az jut legelőször eszembe, belegondolnak-e az állatkínzók abba, milyen lenne fordítva? Politikusként pedig az, hogy miért kell olyan városban élnünk, ahol hiába vannak törvények, azokat nincs, aki betartassa, így ezek legfontosabb funkciója, a bűntől elrettentés sem működik. Hiába lehet letöltendő börtönt kapni állatkínzásért, ha az esetek többsége el sem jut a rendőrségig és a vádemelésig, ha a jogalkalmazók nem gondolnak bele, milyen, az emberekre is veszélyes lélek lakozhat mondjuk egy visszaeső állatkínzóban, és nem ezt mérlegelve hoznak szigorú döntést.

- Az elmúlt évtizedekben sok szépet hallottunk arról, hogyan lehetne hatékonyabban védeni az állatokat, de mára sokan érezhetik úgy, hogy sok volt a duma, kevés és nem elég hatékony a cselekvés.

- Éppen ezért én nem is nagyon fogok ezekről a próblémákról szépeket és magasztosakat mondani, helyette viszont megoldom őket. A fővárosnak rendeletalkotási joga van, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy megvédjük az embereket a kóbor állatok miatt őket érő atrocitásoktól, közegészségügyi problémáktól, de megvédjük az állatokat is azoktól, akik teljesen elfogadhatatlan módon bántják, kínozzák őket.

Budapesten nem lesz tolerancia az állatkínzókkal szemben, de azokkal szemben sem, akik felelőtlenül veszélyeztetik az emberek, különösen a gyerekek testi épségét vad kutyájuk szakszerűtlen és gyakran törvénytelen tartásával.

- Rengeteg olyan, elsősorban idős ember él a fővárosban, akik szívesen, időt, energiát és pénzt nem kímélve etetnek kóbor cicákat, jószándékukat szakértő segítséggel az egész lakóközösség hasznára lehetne fordítani.

- Minden budapesti kerületben kell majd lennie legalább egy olyan, az önkormányzat megbízásából dolgozó állatvédelmi szakembernek, aki segít, tanácsot ad, hogyan tudjuk az emberi közösség érdekeivel is összeegyeztetve segíteni, istápolni például a gazdátlan cicákat.

De mindenkit kérek: próbálja meg úgy szeretni az állatokat, hogy az nekik is jó legyen. Nagy testű, jelentős mozgásigényű kutyák nem valók lakótelepek kis lakásaiba, egész nap egyedül hagyva. Ugyanakkor egy kis testű kutya vagy egy befogadott árva cica bearanyozhatja egy egyedül élő idős ember napjait. Ezért az ilyen, a nagyvárosi környezetben sem zavaró állat-ember kapcsolat kifejezetten hasznos lehet.

Az állatmenhelyeknek, az önkormányzatoknak és az állatokat szerető budapestieknek pedig sokkal többet és jobban kellene együttműködniük az emberek és az állatok érdekében egyaránt.

- Tisztában van azzal, hogy az ivartalanított, orvosilag felügyelt utcai cicák bizonyos helyeken fontos közegészségügyi feladatot is ellátnak, hiszen számos kártevőt, rágcsálót vadásznak le, például a patkányokat. Nem véletlen, hogy számos európai nagyvárosban régen a pestis és egyéb járványok idején őket tartották az emberek védelmezőinek a különböző betegségeket terjesztő rágcsálókkal szemben.

- Úgy látom, vannak olyan városrészek, ahol abszolút hasznos feladatokat kaphatnak az ivartalanított, állatorvosilag rendszeresen ellenőrzött kóbor cicák - persze csak akkor, ha a lakóközösség vállalja a gondozásukat, felügyeletüket. Azért legjobb az lenne, ha a kóbor állatok szerető gazdákhoz kerülnének, hiszen rengeteg olyan - elsősorban - idős egyedülálló ember él Budapesten, akinek a mindennapjait megszépítheti egy négylábú társ.

Tarlós István szavaiból egyértelműen kiderül, nagyon szereti a cicákat és persze különösen sajátjukat, Hűt, a fekete kandúrt. Amikor viszont kedvenc állatfajtáiról kérdezem, ehhez képest meglepő választ kaptam:

- Legelsősorban a delfint, ezt a csodálatos vízi emlőst tartom az állatok királyának. Természetesen az oroszlán, az állatok hivatalos királya is egy nagyon fenséges állat, nekem ez az asztrológiai jegy az aszcendensem is. A lovat, az ember ősi barátját és társát is nagyon szeretem, de ha megkérdeznék hogy én milyen állat képében szeretnék újra születni, ha választhatnék, gorilla lennék. Egyszerűen csodálatos ahogy ez a fenséges, emberszabású majomfaj képes szemlélni a világot és az embereket.

Amikor a hivatali dolgozószobájában zajlott beszélgetés után elindultunk Tarlós úr otthonába, előre figyelmeztetett: Hű félős cica. Odaérve kellett is néhány perc, mire laposkúszásban végre előjött. Szerencsére gyorsan megkedvelt engem is, így üdvözölhettem ezt a bájos kis kandúrt egy kis simogatással és ölelgetéssel.

Arról, hogy milyen ennek a cicának és a gazdájának a viszonya, inkább nem írok, mert azt tökéletesen kifejezi a róluk készült kép. Azt pedig tanúsíthatom, Tarlós úr nem túlzott, amikor azt mondta: ez a cica a lehető legjobb helyre született. Mást nem is kívánhatnék, mint minden macskának annyi szeretetet, amennyit Hű kap a Tarlós családtól. Remélem, találkozhatok még velük, mondjuk egy év múlva, amikorra kiderül, hogy jobb lett-e Budapesten cicának lenni.