Megérkeztem a ház elé, már sötét volt, épp nyitottam volna a kocsi ajtaját amikor látom a másik oldalon álló autó alatt a nagy fehér foltot. Éreztem, hogy egy cica bár nem láttam az arcát, a vonásait, igazából egy papír köteg is lehetett volna. Sok kóbor cica van sajnos - felénk is - akit tudunk évek óta etetünk, mentünk, ivaratalanítunk........Vele még nem találkoztam. Volt már ilyen, van akit nem is látok egynél többször. Majd másnap este is ott volt. Csak gubbasztott. Mikor arra jött egy autó, fényszórója megvilágította a hatalmas fehér kandúrkát. Tudtam, hogy kandúr, ekkora macs csak fiú lehet. Nem is reagált az éles fényre. Nem értettem. Ismerem a macskák reakcióit, ilyenkor félek, hogy megriadva a hirtelen mozgástól, fénytól kiugranak a száguldó jármű elé. Ő nem!
Adtunk neki száraz tápot, enyhén hátrább húzódott ahogy a kocsi alá nyúltunk de nagyon lomhán, mintha már az sem lenne olyan nagy baj ha elkapnánk a grabancát. Nagy cica volt ezért azt gondoltam kijárós vagy kiszökött annak reményében, hogy valahol repetát kap az otthoni vacsi után. Pár nap után azt gondoltam megkörnyékezem. Miután evett visszatértemkor másik alvóhelyet választott egy mikrobusz alatt. Benyúltam lassan hozzá, ő döntse el akar-e barátkozni. Másik kezemben élelmet tartottam. Kedveskedő hívásomra nem reagált....talán süket? Majd mégis, nagyon lassan odafordult, tett pár lépést a kezem felé és kedvesen megsimogatta arca két oldalával a kezemet és összebarátkoztunk.
Kicsit közelebb mászott a kajához és tudom, galád módon elkaptam a grabancát. Féltettem, szerettem volna látni, szerettem volna tudni, hogy honnan jött, van-e gazdija, fáj-e valamilye. Először fújt, de ez csak olyan ártatlan reakció volt amit hivatalból illik elejteni amikor elkapnak. Közben simogattam és megnyugodott, jött a hordozó, azt nem akarta, nagyon nem, nyávogott keservesen, sajnos ez mindig egy szükséges rossz, én lennék a legboldogabb ha pusztán ölemben közlekedhetnénk de még nem ismerjük egymást és félek, hogy így nincs biztonságban. A fél cica már bent a hordozóban és tele az alkalmatosság de a hatalmas kandúr másik fele kívül. Mi legyen? Még egy próba, nem megy. Akkor mégis a másik verzió, ölben. Ennek mind a ketten jobban örülünk.
Felemelem, kb. 6-7 kilo, alul fogom a popsiját, érzem elengedi magát, bizalmat szavazott nekem. Az utca villanyoszlopa alatt felnéz rám és tudom, nagy bajban van. Nem tudom honnan, hiszen több száz cicát mentettem már, volt aki félholt volt de valahogy az ő szemében ott volt: azért várok itt minden nap, hogy segíts!
Tőlem nem félt de bárki jött az utcán megfeszült az ölemben és készenlétbe állt. Nyugtattam, hogy vigyázok rá. A legjobb ötlet szombat éjszaka az volt, hogy jön hozzánk a fürdőszobába - két saját macskámtól elkülönítve, nem ez lesz az első alkalom, volt már így 8 cica is a vendégünk vészhelyzetben - de amint bezárul a lépcsőház ajtaja kiugrik a kezemből és sír, keservesen, mélyről jövően sír. Két lábra áll mint egy kiskutya. Zakatol az agyam. Remélem nem a gazdijától orozok el pont egy macskát. Közben lenézek és látom, tiszta kosz, fehér bundája fekete az olajtól amit jelenlegi otthona, a kocsik alja nyújt neki. A füle mögött vörösen felrepedve a bőr, szeme mélységesen szomorú és csak sír. Kérem, segítsen, hogy megértsem mi a legjobb neki, mondja is dehát én nem értek cicául.
Majd megkérem, hogy jöjjön fel velem, jót akarok és jó helyre viszem. Egyre csendesedik, majd engedi, hogy újra felemeljem és már csak aprókat, alig hallható pici nyávogást hallat. Megérkezünk a fürdőszobába, új hely, de érzi, hogy nincs baj. Gyorsan hívjuk az orvost, bár késő van, de ő az, akit hívhatunk ilyenkor is, sok cica jó élete "szárad a lelkén". Persze, menjünk, vigyük. Akkorra már ő is akarja. Annyira akarja, hogy simán befér a hordozóba, még a felébe is csak menjünk. Kiérünk, már nem sír, csak belenyugodott, talán itt valami jó is történik vele. Várunk, szeretnénk megtudni valamit róla bár elég beszédes bundija, fájdalmas tekintete, gubbasztó testtartása. Simogatom, hálás érte, a fejecskéje alá nyúlok, valami ragacsos. Nem tudtam eldönteni: a nyála vagy a vér, ami szörnyen szétrepedt füléből folyik. Talán mindkettő egyvelege. Néha még felsír, borzalmas. Hogy segítsek! Hirtelen mozdulattal el kezdi kaparni a fülét, ekkor látom a felsercenő vért és, hogy belül csak egy nagy sötétség, szinte nincs is hallójárata, szintiszta fekete, szétrágta a rüh, beteggé tette a gomba. Ki tudja mennyi ideje élt az utcán? Később kiderül, ivartalanított kandúr, kb. 8, de lehet 10 éves. Tehát valamikor, valahol volt egy gazdija. Keressük, mindenhol, neten és utcán. Nem találjuk. Ez a kisfiú valamikor jó életet élhetett, nem tud beszélni, de látszik, már nem reménykedik, elfogadta rossz sorsát, talán valaki segít neki....ha nem, nos azt is elfogadja.
Azért jött oda, hogy segítsek. Másnap teszt. Kiderül FIV vírussal fertőzött, köznyelven macska AIDS-es. Sok ilyen cicáról hallottam már, borzalmasan sajnáltam mindig, de soha sem gondoltam, hogy akit én mentek azok közül megtörténhet, hogy ilyen betegséggel küzd. Volt aki tényleg élő halott volt vagy iszonyatos sérüléssel került hozzánk, de mindig volt remény. A cicák mindig jól viselték a betegségüket, sérülésüket és gyorsan fel is gyógyultak. Ő is tud még rengeteg boldog évet élni mert azt látom a szemében, hogy nem a FIV a gyógyíthatatlan betegsége, hanem a lelki fájdalom amiért öreg korára, betegen, elhanyagoltan, utcán tengeti az életét. Így hát elhatároztam, hogy írok nektek, mert hiszem, hogy van köztetek Kedves Olvasó egy szerető cica bolond, aki megérti, hogy mit érezhet most Ő és bízom abban, hogy lesz aki felvállalja, hogy egyedüli cicaként (csak másik FIV-es cicával lehet egy közösségben, egészségessel nem) társa, szerető gazdija lesz ennek a gyönyörű kandúrnak és örömöt csempész a jelenleg búskomor arcocskájára.
Most még várnak rá vizsgálatok, ma altatásban volt fogkő leszedése, próbáljuk roborálni és biztos vagyok benne, hogy utána sokkal jobb hangulatban lesz. Várom a jelentkezésedet kedves álom gazdi aki alig várja, hogy találkozhasson ezzel a sokat szenvedett kandúrkával.
Az első diagnózis szerint másnap műtét várt volna rá, de egy kicsit fel kellett erősíteni a szervezetét a beavatkozáshoz. Arra volt esély, hogy a szemét nagy valószínűséggel el kell távolítani. Másnap Gina doktornéni boldogan hívott, hogy nagyon jól reagál az antibiotikumokra a pici lány. Az arca letisztítása közben egy toklásznak a vége állt ki abból a genny gombócból ami a szeme helyén burjánzott. Azt kihúzva kezdett fokozatosan visszahúzódni a gyulladás. Várjunk egy kicsit, még ne éljük bele magunkat - mondta a doktornő - de akár meg is maradhat a szeme, bár a látása még mindig kétséges.
Igaz, ez egy macskás blog, de a tegnapi eset egy kutyusról szól. Tegnap Komáromban, Koppánymonostoron jártunk. A fent látható, nagyon édes, félénk, keverék kutyussal találkoztunk, aki nagyon bizalmatlan volt először, körbe kémlelt minket, majd a kézfejem megszaglásával érzékelte, hogy segítő szándékkal közeledem és így bizalmába fogadott. Látszott, hogy céltalanul, keresgélve jár be egy bizonyos területet. A környéken lakóktól megtudtam, hogy 3 hete rakták ki egy kocsiból. Azt nem kezdem el jellemezni, hogy az a gazda, aki ilyet tesz milyen ember és mit érdemelne. Viszont az állatka elég rossz bőrben volt, kilátszottak a bordái a füle tövében egy fél tenyérnyi mély sérülés.
Szegényke a szomját sáros esővízzel oltotta. Szerencsére volt nálam pár darab szendvics. Próbáltam megetetni, farkas éhes volt, nem tudtam olyan gyorsan szétszakítani, hogy ne szedje ki a kezemből és rágás nélkül nyelje le. Szívszorító látvány volt. Hamarosan több szomszéd odagyűlt és mesélték, hogy próbálták befogni, de bármilyen kezes, amikor meglát bármilyen befogásra alkalmas eszközt, rögtön vicsorog, maga alá húzza a farkát és vonyít félelmében. Esélyes, hogy kikötve verhették. Ehhez képest, hozzám kedves volt, nyilván az etetés is megtette hatását. A környéken lévő egyik ház kapujának eresze alá húzódott be fedezékbe az eső elől, ami elég intenzíven esett. Elszaladtam Komáromba vásárolni neki még több élelmet, közben próbáltam neten keresni környéken lévő állatmentő szervezetet, menhelyet. Először felhívtam az Állatvédőrséget. Ők azt mondták, hogy sajnos nem tudnak segíteni, csak ha konkrétan állatkínzásról van szó. Véleményem szerint ha valakit kidobnak az utcára és hetekig étlen-szomjan van, legyen az állat vagy ember, egész biztos kínlódik.
Különleges gesztussal lepi meg karácsony előtt az egyik legrégebbi és legnagyobb hazai Renault alkatrészcentrum, a Garo Super a régebbi típusú Renault-ok hazai tulajdonosait.
Végre egy igazán kedves kezdeményezés a macskák érdekében: ismert személyiségek hajlandóak számukra kedves tárgyaktól megvállni, annak érdekében, hogy árva és sérült cicák egy - jelenleg - hiánypótló árvaházba kerülhessenek, ahol akár az egész életüket boldogságban, szeretetben leélhetik. Nagyon üdvözöljük, ha ez a kezdeményezés sikeres lesz, és egy olyan folyamatot indít el, amelynek végeredménye, hogy kevesebb árva macska lesz utcán, mint jelenleg.
- Nem, a felajánlók döntő többsége ráadásul már korábban is segítette macskamentő önkéntes munkánkat, ilyen például Jáksó László. A programozó-rádiós viccmester ezúttal is hű maradt önmagához, hiszen felajánlotta gyerekkori kedvenc mesekönyvét, "abból az időből, amikor még hitt a mesékben" és bélyeggyűjteményét, amit "most már tényleg szívesen megmutatna valakinek". Igazán különleges szereplője lesz a jótékonysági árverésnek Baltavári Balázsné, aki még elhunyt férjétől megörökölt, a DVSC labdarúgócsapata által a 2005-ös kupagyőzelem előtti utolsó edzésen használt és a csapat által dedikált focilabdát ajánlotta fel az árva cicáknak. Gyöngyi néni, nyolcvanévesen még ma is néptánctanárként dolgozik és nagyon-nagyon szereti a macskákat.
A Trattoria Venezia konyháján megfőzött, kifejezetten a macskák igényeiknek megfelelően fűszermentes csirkét Dr. Sebesi Csaba és Bunyós Pityu a Fiattól kölcsönkapott Scudóval vitték le Szolnokra, a Junior Rezervátumba. Csaba előző este még vásárolt néhány karton Tesco-macskatápot, de vittek pár zsák ruhát is a kis árvák lakhelyének otthonossá tételéhez.
Tanulságos és megható történet, amit a következő napokban szeretnék bemutatni a Macskapcsolaton. Szikora István, sokszoros magyar bajnok bokszoló, Juhász Ákos, a Trattoria Venezia tulajdonosa, Barta Barbara, a Fiat magyarországi forgalmazójának képviselője és Dr. Sebesi Csaba ügyvéd összefogtak a szolnoki Junior Rezervátum közel 200 árva macskájáért.
Arra már senki sem kapja fel a fejét, hogy politikusok, színészek, celebek börtönbe kerülnek vagy éppen szabadulnak. Sajnálatos módon hétköznapi eseménnyé vált ez a fajta szenzáció. Viszont kicsit sem hétköznapi, hogy a minap a magyar büntetés-végrehajtás történelmében egyedülálló módon szabadult két cicacsalád.
.jpg)
December 15-én pályázatot hirdettünk A macskák jobb életéért címmel, amit a Ford Máté támogatott. Állat- és főként macskaszeretetüket több alkalommal is bebizonyították, a jelenlegi felajánlással pedig remélik, hogy valóban jobb lesz az élete a macskáknak, emellett pedig talán követőkre találnak.
