Ez még nyáron történt. Kedvenc étterem a közelben, kellemes, nyáron ki lehet ülni. Vacsora közben észrevettem hogy a mellettem húzódó sövény tövében egy "nem növény" színű folt látható. Közelebbről megfigyeltem és egy egész nagy növésű kandúrka heverészett ott. Fehér alapon fekete-vörös-barna foltokkal. Nagyon édes volt és meglepően nyugodt. Próbáltam közelíteni a kezemmel, szívesen fogadta. Simogattam-dorombolt. Furcsa volt hogy rögtön így reagált rám, nem szokták könnyen adni magukat. Ismernek minket ezért megkérdeztem a legközelebbi pincért, ismeri ezt a cicát. Halkan suttogta: Igen, mi etetjük csak a főnök meg ne tudja. A miértemre az volt a válasz hogy nem szereti a macskákat. De azért ők etették. És én is!

Azóta mindig ha a fenti helyen járunk, keresem őt. Van amikor nem kegyeskedik előjönni de a személyzet biztosít afelől hogy jól van és majd előkerül. Pár hónappal később már nem lehetett kiülni, bentről láttam hogy kint sündörög. Kivittem a húsból neki amit rendeltem. Sokan látták és nem értették hogy mit csinálok. Én azt nem értem hogy mások miért nem csinálják. Sokan mesélik: "Láttad azt a cuki reklámot amikor a cica sétál a hóban és ráesik a fejére a hólabda? Milyen édes!!!" Csak ennek a cuki reklámnak a végén a gazdi beviszi a jó meleg lakásba a kiscicát és megtörölgeti, ad neki enni. Na ez az amit sokan kihagynak az életükből. Ha szeretjük a cicákat nem nekünk kell hogy örömöt okozzon egy reklám hanem példát kell vennünk a látottakból és segíteni a rászoruló kisállatot. Az éttermi cica jól van tartva, mindig jut neki valami maradék, van dugi hely ahol megmelegedhet és ami megható, egy pincér megint odasúgta:"Összedobtuk a pénzt és ivartalaníttattuk!"