Nagyon gyakran - főleg éjszaka - járunk kóbor cicákat etetni, és azt tapasztalom (nagy örömmel), hogy nem egyedül mi tesszük ezt. Tegnap este arra a helyre mentünk, ahova kb. két hónapja járunk, heti két alkalommal, és nem általunk elhelyzett műanyag tálakat, száraz tápot találtam ott. Mielőttünk ezen a helyen nem volt semmi jele, hogy mások is raktak volna ki élelmet macskáknak.

Két hónapja, mikor megláttak a kóbor mancsok, fejvesztve rohantak el, és csak az éhínség miatt, akkor is óvatosan, lopakodva voltak hajlandóak odaosonni. Két cicusnak sérült volt a mellső lába, egy pár hetes feketének és egy kb. egyéves cirmosnak. Nagyon szerettem volna segíteni, de semmi esélye sem volt annak, hogy közelebb engednek magukhoz. Így csak etettük őket.

Szerencsére nagyon szívós állatok, ezért mára már mindkettő gyógyultnak tűnik. És nem csak ez a változás! Amikor meglátnak messziről közeledni, már rohannak felénk. Na persze a siminek még mindig nincs itt az ideje, de azért jelzik, hogy ismerősök vagyunk. Nemcsak a borzalmas hidegtől folyik a könnyünk...nagyon jó érzés, hogy napról napra kezdenek kötődni hozzánk, valamelyest elnyertük bizalmukat.

Ezért is nagyon fontos hogy ha valaki segíteni szeretne rajtuk, akkor folyamatosan, legalább hetente két alkalommal tegye ezt, mert egy idő után számítanak rá a kóbor állatok.

Ráadásul már nem csak hárman, hanem heten rohannak oda, gyarapodott a cicaetetőhely látogatottsága. Egy reményem van, hogy ezt az idei nagyon kemény telet az élelmezési segéllyel sikerül átvészelniük.

Egy olvasóm írt nekem, segítséget kért. Levelében leírta, hogy az utcájukban kiköltöztettek egy családot, és a hozzájuk tartozó cica is hajléktalan lett. A vörös cicus ragaszkodik megszokott helyéhez és minden reggel a régi otthona ablakában ül. A környékbeliek etetik a feltehetően idős macsekot, de befogadni nem tudják. Rossz nézni, hogy öreg korára az utcán tengeti életét. Ha valakit érdekel egy idős, hálás macskosz, akkor írjon a macskapcsolat e-mail címére, vagy írjon kommentet, és segítünk összehozni őket. Róla van szó:

"A macska érzelmei teljesen őszinték, az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így." (Ernest Hemingway)

A fenti idézetből kiderül, hogy Hemingway nagyra tartotta a macskákat. Ernest Hemingway (1899. július 21. - 1961. július 2.) amerikai regényíró, novellista, újságíró Chicago egyik külvárosi részén született, rendes polgári családban. Egész élete egy kaland volt. Részt vett az első világháborúban, megsebesült (Búcsú a fegyverektől), sokáig Párizsban élt, újságíróként tevékenykedett. 

Harcolt a spanyol polgárháborúban, önkéntesként a legközelebbről próbálta érzékelni a háború szörnyűségeit. Elutazott Afrikába, bejárta Kenyát és Tanzániát, majd a második világháború idején Angliában telepedett le, haditudósítóként átélte a normandiai partraszállást, ahol szintén megsebesült. Irodalmi Nobel-díjjal, illetve az Öreg halász és a tenger című remekművéért Pulitzer-díjjal jutalmazták. 

Amikor az író apja öngyilkos lett (Akiért a harang szól), az eset mélyen megrázta, mániákus depressziós és alkoholista lett. Négy házasság tarkította életét. 1928-ban Key West szigetén telepedett le, és bármerre járt, ide tért vissza, egészen harmadik házasságának végéig, amikor a válás miatt elvesztette birtokát. 

Mi az apropója annak, hogy Ernest Hemingway a macskapcsolat.blog.hu-ra kerül? Ma ez a Key West-i birtok Hemingway-múzeumként üzemel, teljes pompájában, és többek között macskamenhelyként is funkcionál. Az író nagyon szerette a cicákat, a birtoka hemzsegett tőlük. Valahogy olyan spirituális összhang működött közöttük, hogy a mai napig hívatlanul zarándokolnak a kóbor cicák erre a területre. 

A menhelyen jelenleg kb. hatvan macska él, szabadon, paradicsomi körülmények között, és folyamatos a gondoskodás, etetés, orvosi ellátás számukra. Mivel 15-20 fok az átlaghőmérséklet, ezért egész évben kint "garázdálkodhatnak" a szabadban - a macsekoknak ez az ideális állapot. Vadászhatnak, de ha nincs zsákmány, kapnak élelmet, és mindeközben szabadok. Az otthont magántulajdonban lévő vállalkozások finanszírozzák.

A cicák fele különleges kórral él, ez a polydactyl, ami arról ismerhető fel, hogy a cica nem 18 (mint általában, mellsőkön 5-5, hátsókon 4-4) lábujjal, hanem extra lábujakkal rendelkezik. A Hemingwaynél élő tappancsosoknál sűrűn előfordult a hatodik lábujj. Mivel ez nem zavaró az ő életükben, ezért törekszenek ma is arra, hogy ez a vérvonal megmaradjon. Ők a Hemingway-cicák.

Minden cicának saját neve, adatlapja és számára megfelelő gondozási, ápolási útmutatója van. Általában ismert emberek neveivel büszkélkedhetnek, mint például Sophia Loren, Charlie Chaplin. Mindegyikük igyekszik megfelelni saját patinás nevüknek, ebben biztosak vagyunk!

Egy gazdi egész éjszakás kalandja után úgy gondolta hogy animációs film formájában közkincsé teszi macskája folyamatos zaklatását, miközben ő aludt... volna.

Szokták ilyenkor írni, mondani, hogy ha valaki önmagára vagy családtagjára ismer, az a véletlen műve, a film szereplői kitalált személyek. Nagy eséllyel sokan magunkra, illetve a cicánkra ismerünk. Legyen ez a film a kitartás és ragaszkodás szimbóluma.

Én többször végignéztem és -kacagtam. Jó szórakozást!

Van két olyan hivatás, amely csendben, reklámok nélkül védi a macskákat, művelői mégis a legnagyobb alázattal végzik mindennapi teendőiket. A mentősökre és a tűzoltókra gondolok. Ők azok, akik, ha egy kiscica játék közben rossz helyre keveredik, elakad egy ereszben, feneketlen kútba esik, nem állítanak fontossági sorrendet élet és élet között, azonnal a helyszínre sietnek, és megmentik a bajba került tappancs életét, vagy kimentik a tűz karmai közül.

Nem emlékszem olyan esetre, amikor akár egy tűzoltó vagy mentős kifogást emelt volna az állati élet megmentése ellen, sőt! Hatalmas szeretettel és örömmel veszik körül a megmentett szőrmókot. Mivel folyamatos készenlétben vannak, ezért valami szórakoztatás nekik is jár. Létezik egy rádió, ami kifejezetten nekik készült, a T Rádió (www.tradio.hu), interneten is hallgatható.

A napokban meghívást kaptam ebbe a rádióba, ahol a macskapcsolat.blog.hu-ról, illetve a cicákról beszélgettünk (http://www.tradio.hu/listen.php?file=759) a Penge című adásban, Marosi Antal főszerkesztővel. Tóni elmondása szerint semleges a cicák irányában, de a műsor végére önkéntelenül is szeretetteljes mosollyal szemlélte a blogon játszadozó cicák bohóckodását. Ennyire varázslatosak a macskák, hogy a közönyből pár perc alatt szeretetet, örömöt tudnak csiholni.

Zárójelben megjegyzem, hogy én találkoztam már a baritonhangú főszerkesztő úrral, aki nyomozóként (gyilkossági ügyekben) kezdte pályafutását, majd közel-keleti tudósítóként az arab világ titkainak birtokosává vált, jelenleg pedig a Fővárosi Bíróság sajtószóvivője.

A fentiekből az következik, hogy azok a férfiak (és néhány nő), akik a legveszélyesebb hivatást választották, életeket mentenek, megbirkóznak az egyik legveszélyesebb természeti elem haragjával, katonák, a rend őrei - nos ők a leggyengédebbek, legönfeláldozóbbak a cicákkal. Köszönet nekik ezért.

Sok macskatulaj átélte már kedvencének elvesztését. Ha már idős volt, az is kegyetlen érzés, de a fiatal állatka elpusztulása pótolhatatlan hiány. Ezt persze csak az tudja, aki igazi társként, családtagként kezelte életében a cicáját. Van, aki később új kisállattal próbálja gyógyítani a fájdalmát - és van akinek sikerül, van akinek meg nem.

Írt nekem egy kedves hölgy, Ági, akinek Cirmije három műtét után pusztult el, mert nem bírta a szíve a megpróbáltatásokat. Keserű, de mégis felemelő érzés, hogy egy ember-macska kapcsolat ilyen mélységeket tud megélni. 

"Kedves Macskanő!

Küldök egy pár képet Cirmikémről. Ő volt a 17 éves cicusom. Ha egy percre felálltam a számítógéptől, azonnal odatelepedett és rögtön szunyókálni kezdett. Sajnos az utolsó évben háromszor kellett megműttetni emlődaganattal,
így egyre kisebb, fáradékonyabb volt.

De amikor nem aludt, olyan vidám, szaladgáló kis cica volt, hogy nem volt szívünk elaltatni. Sajnos az utolsó műtétet nem bírta a kicsi szíve. A róla készült többszáz képet nézegetve mindig velünk lesz."  

Ági hamarosan újabb üzenettel lepett meg:

"Kedves Macskanő!

Ő Bandi cica, másfél éves kisfiú /volt/. Amióta a lakásban él, úgy nézünk ki, mintha egy kisgyerek lenne a lakásban, mindenhol a szőrmeállataiba, az egérkéibe botlunk. Este nem
győzöm összeszedni, hogy éjjel ne játsszon velük. Szerencsére este 10-kor lefekszik a fotelben lévő saját takarójára, és reggel 5-ig hagy aludni, akkor azonban a poci már korogni kezd, és az asztalról lelökött mobilom koppanásával ébreszt. Ha nincs telefon, megteszi bármi más. Egyébként soha nem nyúl semmihez, de ez a reggeli ébresztés a rituálé nála. Imád TV-t nézni, ha természetfilmen madarak csipognak, nem lehet lezavarni az ágy sarkáról, annyira szereti. Hiányzik Cirmike, de Bandika annyi örömet és szeretetet ad, hogy ma már kevésbé fájó szívvel gondolok a picilányra.

Ági

cicabarát"  

Velencében ki van írva egy plakátra: "Macskámat keresem, elveszett". De hol vannak Velence macskái, a gyönyörű négylábúak! Néha lehet látni egyet-egyet, amelyik éppen eszik, vagy félig becsukott szemmel alszik - de mégis éberen figyel. 

A macskáknak megvan a saját történelmük Velencében, még híresség is volt köztük: Nini, ő Francesco Morosini dózse kedvence volt, vagy Frari cica a múlt századból, aki az 1902-ben összeomlott torony egyetlen áldozata volt.

Évszázadokon át a velenceiek hálásak maradtak a macskák nélkülözhetetlen szolgáltatásaiért - ugyanis időtlen idők óta a hosszú keleti hajóutakon összegyűlt patkányok elleni védekezésre használták a városlakók a macskákat. Mivel ezt a feladatot ők nagy készséggel végezték, ezért úgy döntött az állam, hogy cserébe három-négy fős csoportokat alkotnak a felelős tisztek, és ők látják el az állatok etetését, gondozását. Nagy gonddal tették ezt, hogy szerencsés legyen a cicák vadászata. Egyszer azonban sajnos túl nagy volt a feketeegér-invázió, azaz a keleti árukal érkező rengeteg patkány és az azt követő láz. Ezek ellen már nem voltak elég vadak a velencei macskák, így megpróbáltak Palesztinából és Szíriából behozni nagyon harcias vérmérsékletű egyedeket, és keresztezni a hazaival - ők lettek volna a "nyertes velenceiek".  De már késő volt. A pestis megtizedelte Velence lakosságát.  

A Köztársaság történelmének végére már nem volt értékes a kóbor macskák munkája, így nem is élvezhették tovább az állami védelmet, nagyon rossz soruk lett.  De 1964-ben egy angol hölgy, Helena Sanders (1911-1997) úgy döntött, hogy nemzetközi kampányt indít a velencei macskák támogatására. Ezt követően 1985-ben alakult meg egy a Dingo Egyesület, ami a kóbor állatok védelmére esküdött. Ők megszervezik, hogy a segítő szándékúak adakozhassanak, kóbor macskánként átlag 16 euró jön össze évente. Ebből finanszírozzák a cicák ennivalóját, és az esetleges állatorvosi ellátást.

Az elmúlt évtizedben a népszámlálás alkalmával számbavették a macskákat is, a Lido Cavallinón összesen 4880 darab él belőlük. A Lido az a terület, ami a legsűrűbben lakott macskák által, 137 állatka esik egy négyzetkilométerre. Természetesen azóta változtak a népszámlálás adatai, de ha minél többen jelentkeznek, hogy segíteni szeretnének a kóbor macskákon, akkor ezeket a számokat felül lehet írni.

Kedves történetre bukkantam a kedvenc cicás magazinomban, a Macskában. Létezik egy menhely, melynek lelkes alkalmazottai rendszeresen elutaznak vidéki idősek otthonába, meglátogatják az ott lakókat. Érdekes párhuzamot vonnak ezáltal az állatkák és az öregek eme lakhelyei között. Mindkettő lakói szeretetre méltó és arra vágyó, nyugodt, lelassult életet élő társközösséget alkotnak. A cicagondozók minden ilyen út alkalmával magukkal visznek egy szőrmók kiscicát a menhelyről, ezzel édesítve meg az idős hölgyek és urak monoton hétköznapjait.

Nagy az öröm ilyenkor mindkét fél részéről. Jó szeretetet adni és kapni is. Minden alkalommal másik cirmi utazik, senki se maradjon ki a jóból. Esély lehet esetleg arra is - persze az otthon adottságait és előírásait figyelembe véve - hogy némelyik látogatóba érkezett kisállatot örökbe is fogadják, így már nem tér vissza a menhelyre.

Boldogság látni, ahogy örülnek egymásnak. Ráadásul bizonyított tény, hogy a házicica közelsége meghosszabbítja a gazda életét, a gyakori macskasimogatás pedig jót tesz a magas vérnyomással küzdőknek.

Ez a történet szívet melengető, csupán azért keserű egy kicsit számomra, mert nem itthon játszódik, hanem a tőlünk távolabb eső Új-Zélandon. A lehetőség pedig nekünk is adott volna...

Talán emlékeznek még a négy évvel ezelőtt minden jó érzésű ember gyomrát felkavaró filmre, címe Álszent volt. Toepler Zoltán rendezte, és a botrány, amit kiváltott, annak volt köszönhető, hogy az egyik jelenetben egy valódi kiscicát belefojtanak a vízbe.

A filmet később bemutatták több kereskedelmi tévécsatornán, ahol szintén közfelháborodást keltett. Nyomozás indult, majd lezérták az ügyet bizonyíthatatlanság miatt. (Az előző posztomban utaltam a készülő állatvédelmi kormányrendeletre, amely - hozzáértők szerint - szintén nem tér ki a fenti esetek törvényi szabályozására.) Most a Fehérkereszt Állatvédő Liga pótmagánvádat indítványozott, ezzel minden menhely és állatbarát érzelmeit és érdekeit képviselve.

Azóta eltelt négy év, és Toepler Zoltán rendező úrnak még ez alatt az idő alatt sem jutott eszébe, hogy bocsánatot kérjen, és elismerje, hogy tévedett, helytelen volt a választása. Ő hidegvérrel megalkotta ezt a filmet, és nem érintette meg a kismacska haláltusa. Ez van. Sőt, a kis állat életének elvételéért, az ő utolsó perceinek megörökítéséért még díjazásban is részesült.

Legalább embertársait követte volna meg, azokat, akiknek erkölcsi, etikai érzékük, nemtől és intellektustól függetlenül megsérült. Felháborító és fájdalmas ez az eset minden érző ember számára, és egyben elgondolkoztató. Szakértők szerint ugyanis az életellenes cselekedeteken belül az állatkínzás, egy ártatlan állat megölése utalás a további erőszakra, azaz: akár előszobája lehet az emberi élet kioltásának.

Remélhetőleg a jog egyszer majd elmarasztalja az efféle cselekedeteket és annak elkövetőjét, és példát fog statuálni. Ugyanis, ha nem tudjuk az ilyen kis védtelen állatok életét megóvni, annak kioltására kellő büntetést kiszabni, akkor mi a garancia arra, hogy egy gyermek vagy akár egy felnőtt életének elvételét is képesek leszünk szankcionálni.

Nem politizálok - a napokban viszont elkaptam a rádióban egy állatvédelmi-politikai témát. Tízéves az állatvédelmi törvényünk, és 2010 márciusában fognak egy ehhez kapcsolódó kiegészítő kormányrendeletet életbe léptetni, amely követi az uniós normákat. Nagyon megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban - sok támogatója van a nyolc évig készült rendeletnek, és sok ellenzője. A fő problémát abban látják, hogy tényleg helyes lenne - főként az állatok érdekeit szem előtt tartva - a bevált nyugati formákat követni, mert az sokkal állatbarátabb. Viszont, sok olyan tartalma is van a rendeletnek, ami nem végrehajtható az anyagi értelemben szűkösebb kerettel rendelkezőknél.

Például a családoknál, menhelyeknél - utóbbiak közül sokan így is a bezárás előtti pillanatokat élik át. Kérdem én: mi lesz azokkal az állatokkal, cicákkal, akik menhelyeken élnek, gazdákkal lakásban, családi házban, és nem felelnek meg a tartási körülmények a rendelet előírásainak? (Például meg lesz határozva, hogy egy-egy állatra mennyi négyzetméter területnek kell jutnia a lakóhelyén.)

Ha egy lelkiismeretes - és szerencsére sok ilyen van - állatszerető megmenti a kóbor cica életét és hazaviszi, ahol már él egy vagy több háziállat, ezzel lecsökkenti életterüket - akkor milyen szankciók várnak rá? Mert köszönetet eddig sem kapott, maximum a macskától. Vagy a menhelyeken, ahol eddig is nehézkes volt a négylábúak elhelyezése, és számuk növekedése miatt egyre sűrűbben vannak tartva? A felesleges cicusokkal mi lesz? Kikerülnek vissza az utcára? Esetleg egy sintértelepen végzik, vagy egy autó alatt? Megfagynak vagy éhenhalnak?

Nagyon kétélű dolog ez, mert mi, állatszerető emberek üdvözölnénk a leginkább, ha egy valóban az állatok érdekeit védő törvény, rendelet születne, főleg ha be is lehetne tartatni. Elsősorban az állatok bántalmazását elkövetőket kellene precedensértékű ítéletekkel sújtani. Ezek után érdemes lenne - ha már védjük az állatokat - esetleg elősegíteni a menhelyek munkáját, növelni támogatásukat (amit jelenleg a sintér telepek megkapnak). 

Persze mindenki másként értelmezi az állatvédelmet. Részemről tényleg nem politizálok, csupán szeretnék nemcsak olyan rendeleteket látni, amely svéd és spanyol mintára készült, hanem az ott meglévő körülményeket is boldogan elfogadnám állatainknak.

Ez még nyáron történt. Kedvenc étterem a közelben, kellemes, nyáron ki lehet ülni. Vacsora közben észrevettem hogy a mellettem húzódó sövény tövében egy "nem növény" színű folt látható. Közelebbről megfigyeltem és egy egész nagy növésű kandúrka heverészett ott. Fehér alapon fekete-vörös-barna foltokkal. Nagyon édes volt és meglepően nyugodt. Próbáltam közelíteni a kezemmel, szívesen fogadta. Simogattam-dorombolt. Furcsa volt hogy rögtön így reagált rám, nem szokták könnyen adni magukat. Ismernek minket ezért megkérdeztem a legközelebbi pincért, ismeri ezt a cicát. Halkan suttogta: Igen, mi etetjük csak a főnök meg ne tudja. A miértemre az volt a válasz hogy nem szereti a macskákat. De azért ők etették. És én is!

Azóta mindig ha a fenti helyen járunk, keresem őt. Van amikor nem kegyeskedik előjönni de a személyzet biztosít afelől hogy jól van és majd előkerül. Pár hónappal később már nem lehetett kiülni, bentről láttam hogy kint sündörög. Kivittem a húsból neki amit rendeltem. Sokan látták és nem értették hogy mit csinálok. Én azt nem értem hogy mások miért nem csinálják. Sokan mesélik: "Láttad azt a cuki reklámot amikor a cica sétál a hóban és ráesik a fejére a hólabda? Milyen édes!!!" Csak ennek a cuki reklámnak a végén a gazdi beviszi a jó meleg lakásba a kiscicát és megtörölgeti, ad neki enni. Na ez az amit sokan kihagynak az életükből. Ha szeretjük a cicákat nem nekünk kell hogy örömöt okozzon egy reklám hanem példát kell vennünk a látottakból és segíteni a rászoruló kisállatot. Az éttermi cica jól van tartva, mindig jut neki valami maradék, van dugi hely ahol megmelegedhet és ami megható, egy pincér megint odasúgta:"Összedobtuk a pénzt és ivartalaníttattuk!"

Most már nagyjából kezdem megérteni, hogy miért van ennyi kóbor állat. Sok gyermek - és félek, szülő is - a világhálón virtuális állatokat etet ahelyett, hogy lemenne a sarokra, és az ott didergő, éhező állatokat etetné.

Az ilyen virtuálismacskás webhelyeken kedvencet lehet választani, és több funkció létezik, ami a bitmacska ápolására, etetésére, kényeztetésére szolgál. Döntsd el, hogy milyen cicát szeretnél, de figyelmeztet, hogy csak egy fajta van, háromféle színben, tehát ne nagyon válogass. Örülj, hogy ha egyébként nem engedik meg neked otthon az élő cicát, akkor legalább ilyen lehet. Maga a macskadizájn: grafikai csőd. Torz cica, fején fülhallgatóval, csókos szilikonszájjal - ő lehet az én kiválasztottam. Ez a torzó szerintem nagyon távol van a sokak számára kedves, bájos állatól. Azon gondolkozom, hogy ha tényleg így fog fennmaradni a következő generációk számára a cirmos, akkor elvesztünk.

Ráadásul ezt a gnómot megpróbálják emberi tulajdonságokkal felruházni, embernek való borzalmas ételekkel etetni (ezek többsége, megjegyzem, már az emberi fogyasztás szempontjából is az egészségtelen kalóriabombák kategóriájába sorolható). És ügyesen manipulálgatják a nagyrészt gyermeklátogatókból álló közönséget, 2 in 1. Etess egy szörnyszülöttet, aki közben egy híres popsztár zenéjét hallgatja és énekli.

És mi jöhet még? Azt írják: a macskád nyivákol, mintha nyúznák. Ez már gusztustalan. 

Összegezve: az ilyen játék megpróbálja a gyerekeket a még élő állatvilágtól teljesen elszigetelni. Meggyőzni, hogy ez a fajta állatnevelés sokkal komfortosabb. Ezzel hosszú időre elrabolják őket más, értelmes, hasznos dolgoktól. Mindeközben elfelejtik, milyen is egy cica valójában, és miközben ők etetik virtuális macskájukat - rengeteg valóságos cica éhezik.

Arról nem is beszélve, hogy a két élmény össze sem hasonlítható. És itt már nem csak a kóbor állatkák védelmében szólnék, hanem a következő nemzedék érdekében is. Milyen érzelmileg sivár emberek lesznek azok, akik az állatokat is a netről ismerik?

Próbáltam valami pozitív, tanító jellegű momentumot is felfedezni ezen a szörnyű helyen, de nem sikerült.

Kedves gyerekek, a házi feladat a következő: szeressetek és etessetek egy olyan valamit, amiben már nyomokban sem található meg a cirmos-cica, ami mp3-ast hallgatva rázza a fejét egy hasonlóan debil rocksztár zenéjére, miközben artikulálatlan hangokat ad ki egy kirúzsozott női szájon. Ennek a dögnek vehettek luxusingatlant, hálószobával, fürdővel, dolgozószobával, gardróbbal. Ha éhes, akkor pedig tömd tele a száját fagyival, jégkrémmel, shake-kel... mert, mint tudjuk, a cicák ezeket szeretik.

Mint tudjuk, a cicák életkora nem teljesen felel meg az emberének - egy 23 éves macska átszámítva kb. 103 éves embernek felel meg. Ez a macska pedig, amiről itt most szó lesz, nem egy matuzsálem korú állatka, hanem a 23 éve működő, Macska című újság; életkora tehát - úgy macskának mint újságnak - tekintélyt parancsoló. A lap lassan közel negyedszázada elkötelezett híve a cicáknak, alapítója és főszerkesztője, illetve a kiadására létrehozott Alapítvány a macskákért elnöke László Erika.

Ez az a magazin, amely a leghosszabb ideje szolgálja ki a gazdák igényeit, tájékoztat és szórakoztat egyaránt, védi a macskák érdekeit, függetlenül minden egyéb körülménytől. A macskaújság színvonala töretlen, és szinte már egyedülállóak a médiapiacon: ha újságárusoknál érdeklődünk, ebben a témában lassan ez az egyetlen papírra nyomtatott orgánum - a többiek kikoptak az évek alatt. Megemlítendő, hogy az Alapítvány a macskákért a lap kiadása mellett rengeteg szervezet és állatvédő liga munkáját segítette az évek során, és ezzel mindvégig a macskák életének jobbá tételét szolgálta, szolgálja.

A lap rendkívül színes és sokoldalú, rendszeresen foglalkozik a macskafajon belül létező összes fajtával, azok tulajdonságaival, emellett bemutatja azokat a híres közéleti szereplőket és macskájukat, akik békés harmóniában élnek egymással. Soha nem feledkezik el a kóbor állatok nehéz sorsáról, és felhívja a figyelmet minden kezdeményezésre, ami az ő érdekükben indul.

Ez mind elsősorban az alapító főszerkesztőnek köszönhető, aki életének egy részét a macskáknak szentelte, és természetesen körülvette magát egy olyan odaadó csapattal, amely ebben követte őt.

Egyszóval László Erika, a Macska című újság és az Alapítvány a macskákért kiérdemelte a Macskák Becsületrendjét, amit nálunk az összes cica megszavazott. Köszönjük, és reméljük, hogy legalább még egy negyedszázadon, azaz egy újabb százhárom éves macskaéleten át élvezhetjük a fentieket.

Nagyon követendő példa ha segít valaki a menhelyek munkájában. A már meglévő helyzetet így lehet jobbá tenni. De ami alapvető feladata és kötelessége lenne minden állattartónak és állatbarátnak hogy visszaszorítsuk a kóbor cicák számát. A legjobb az lenne ha egyáltalán nem lennének állatmenhelyek mert az azt jelentené hogy nincs szükség rájuk, nincsenek hajléktalan, gazdátlan állatok. Ennek a túlszaporodásnak mi, emberek vagyunk a hibái. Sok macskatulajdonos nem figyelt oda időben az ivartalanítás fontosságára. Nekem is boldogság egy kosár újszülött kiscicát látni. Viszont borzalmas látvány volt üdülő területen látni, egy pár hetes apróság küzdelmét az éhséggel, viharos széllel, kapaszkodva egy rongyos lábtörlőbe amivel kirakták a szűrét. A szenvedő cicánál jobb a nem megszülető cica. Ráadásul ha számuk csökkenne,sokkal több jutna a meglévőek eltartására. Figyeljünk oda hogy ha nem tenyésztők vagyunk és nem áll szándékunkban több macska nevelése az otthonunkban akkor inkább IVARTALANÍTASSUNK!!!

Valahogy mindig szeretjük valamilyen aktuális időponthoz kötni fogadalmainkat - változtatni szeretnénk valamilyen rossz szokásunkon, beidegződést akarunk elhagyni, esetleg káros szenvedélyünktől megszabadulni. A Szilveszter a legkedveltebb alkalom ilyesmire. 

Nekem a legkedvesebb fogadalmam az, hogy a 2010-es évben megpróbálok még többet tenni az állatokért, a kóbor cicákért, és újra remélem, hogy a rengeteg erre irányuló tervemből minél több megvalósul majd. Szeretném elérni, hogy a nagyobb városokban, de legalább Budapesten mindenképp működjön egy macskamentő. A környező országokban már van ilyen, és amatőr szinten bár, de annál nagyobb lelkesedéssel én is végzem ezt a tevékenységet.

A macskamentő feladata, hogy egy erre a célra kialakított autóval összeszedi azokat a kóbor állatokat, amelyek láthatóan rászorulnak a segítségre: betegek, sánták, nagyon alultápláltak stb. Őket eljuttatják először - ha szükséges - egy állatorvoshoz, utána vagy menhelyre, vagy egy gazdihoz. 

A hét végén én is találkoztam két sérült cicussal. Egyikük fiatal, kb. egyéves és párhetes lehetett, társa pedig egy nagyon-nagyon soványka kis állat volt. Napokig kijártam etetni őket, és próbáltam volna többet is segíteni, de - természetesen - nagyon félnek, nem lehet őket megközelíteni, ezért maradt az etetés. Mind a kettőnek a mellső lába sérült volt, bicegtek. Szívfacsaró látvány: nem elég, hogy hideg van és éhesek, még a lábuk is sebesült. Orvoslásukra megfelelő eszközök és jármű volna szükséges.

Tehát az én vágyam ez: létesüljenek macskamentők! És ha minél több állatbarát akarja, akkor sikerülni fog.

Sokkal boldogabb és békésebb új évet minden gazdinak, az ő kedvenceiknek. Ugyanezt, és rengeteg élelmet, meleget, odafigyelést kívánok minden kóbor cicának, mert ők nagyon vágynak erre.

Ez csak egy vicces videó arról, hogy meg tudnak ijedni a cicusok is.

Év vége van, szilveszter. Mi, emberek értjük, ismerjük a naptárt. És még így is az emberek nagy százalékának - függetlenül attól, hogy hogyan ünnepli ki-ki az évfordulást -, érthetetlen, hogy milyen örömöt okoz a petárda. Biztos vagyok benne, hogy sok ember gyűlöli, semmilyen érzékszervnek nem okoz örömöt, és évről évre rengeteg balesetet okoz.

És a tudatos lények után jönnek az ösztönlények, a házi kedvencek, a cicák. Nem tudják elképzelni, mi ez a folyamatos, fülsiketítő robbanás. Tegyük hozzá, hogy az ő érzékszerveik sokkal hatványozottabban funkcionálnak, tehát ők a durranásokat sokszorosan felhangosítva hallják. Még mi, emberek is gyűlöljük ezt a robbanássorozatot, ők viszont egyenesen megijednek, bepánikolnak, elbújnak. Még a lakásban tartott gazdás állatok is megrémülnek, képzeljük, mit élhetnek át a kóbor macskák. Arra már nem is merek gondolni, hogy esetleg némelyiket eltalálja ez a primitív játékszer. Tudjuk, hogy sok embernek mit okozott a kezében, lábán felrobbanó petárda. Rossz belegondolni, hogy egy pár kilós állat kis testével mit okozna. 

A statisztika kimutatta, hogy minden szilveszteri puffogtatás alkalmával több kutya szökik el félelmében. Jómagam nagyon helyénvalónak tartom a jogi intézkedéseket azokkal szemben akik petárdadobálásra vetemednek. Egyszerűen értelmetlen, káros, zavaró. Ha valaki erre készül, vagy ismerősei körében tud ilyenről, kérem, hogy az emberek és állatok nevében is tolmácsolja: ne tegye, van még ezer más lehetőség a vígasságra, melyek sokkal kevésbé ijesztők és hangosak.

Lassan vége az ünnepeknek és visszaállunk a szokásos hétköznapok kerékvágásába. Ilyen jeles alkalmakkor hozzák meg sokan azt a felelőtlen döntést, hogy egy tenyésztőtől vagy a menhelyről elhoznak ajándékba egy cicát. (Persze van, aki ezt az év más napján teszi meg.)

Mielőtt azonban elindulunk, vizsgáljuk felül tervünket és annak komolyságát. Biztos nagyon cuki - főleg egy gyermeknek - a dobozból kibújó szőrmók, és ez valóban óriási ajándék, ha már rég áhítoztak rá.

A statisztika azt mutatja, hogy a karácsonyra, születésnapra elhozott állatok nagy százaléka az átadást követő pár hónap múlva már nem kívánatos. Nem gondolták végig az ajándékozók, nem sejtették, hogy az állattartás mennyi felelősséggel, folyamatos odafigyeléssel, gondoskodással jár. Ha valakinek a megfelelő állattartást követően nem elegendő "megtérülés" az a szeretet, hála, amit az ajándék cicus nyújtani tud, akkor nem szabad örökbe fogadni állatot.

A humánusabb megoldás - és ezt sok állattartó fel is ajánlja, sőt ragaszkodik hozzá -, hogy ha mégsem tartják meg a jövevényt, akkor vigyék vissza oda, ahonnan szerezték. Az sokkal borzalmasabb, ha az első adandó alkalommal kirakjuk a kis állatkát az utca szélén, neadjisten külterületen. Ez a felelőtlenség és az aljas embertelenség netovábbja, ne tegyük!!!

Gondoljunk bele, hogy egy már eleve mentett, menhelyen lévő macskába leszünk szerelmesek, hazavisszük. Nehezen bár, de elkezd bízni bennünk. Kicsit próbálja elfelejteni a rossz emlékeket, hogy hogyan került a menhelyre. Majd, amikor már úgy érzi, hogy biztonságban van, megint az utcán találja magát. Egy életre megnyomorítjuk ennek az állatnak a lelkét.

Az ajándékválasztást igenis meg kell előznie egy informálódásnak, mint amikor bármi mást veszünk: tájékozódjunk, és ha úgy ítéljük meg, hogy mi sem, meg az ünnepelt sem alkalmas állattartásra, akkor inkább döntsünk egy plüssmaci mellett, a cica pedig még a menhelyen is jobban fogja érezni magát, mint később az utcán.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

Karácsony van. Valahogy azonban már nem azt ünnepeljük, mint amiről szólnia kellene ennek a pár napnak.

Eszelős rohangálás a supermarketekben, üzletekben, plázákban. Mivel lepjük meg szeretteinket, rokonainkat, ismerőseinket, barátainkat, munkatársainkat. Mert karácsony van és ez így kötelező.

Biztos hogy mindenki tudja és emlékszik még hogy milyen apropóból van karácsony? Mert a mi ilyetén vásárlási kényszerünk azok felé irányul akiket esetleg egész évben nem látunk, nem is annyira kedvelünk? Sokszor borsot törnek az orrunk alá, esetleg el kell viselni minden nap a társaságukat egy munkahelyen. Mégis, veszünk nekik valami blőd ajándékot és kényszeredett mosollyal az arcunkon átadjuk. Ő nyilván szintén így tesz. Elvárt kölcsönös rítusok, olyanoknak akik nem is olyan fontosak és mi sem nekik. Jót semmiképp sem adunk egymásnak, talán rosszat igen. De mert karácsony van adni akarunk. Akkor van egy sokkal jobb ötletem. Adjunk a kóbor cicáknak. Ők biztos hogy nagy örömmel veszik az adományokat és biztos az is hogy rengeteg önzetlen szeretet lesz egy dorombolásukban, hálás tekintetükben.

Milyen jó lenne ha mindenki csak egy kicsit adna abból a környékén élő kóbor cicáknak amit a karácsonyi dőzsölés címén feleslegesen megvesz, megfőz esetleg kidob. Adni nagyon jó és ők azok akik igazán rákényszerülnek. Próbáld ki, fantasztikus érzés. Boldog Karácsonyt minden kóbor cicának és azoknak a szerencséseknek akiknek van otthonuk, gazdijuk.

 Felháborodtam!!! Tél van, ünnepek, ilyenkor sokan szeretik kényeztetni a téli depresszió ellen a lelküket egy wellnesshétvégével. Vagy mert egész évben erre gyűjtöttek, vagy egyszerű passzióból mert megtehetik.

DE! Szerencsére sokan vagyunk, akiknek lelkük egy része a háziállatka, aki ezeken a depressziós, borongós estéken hozzánk bújik és felmelegíti szívünket. Bevett szokás: ha utazunk, természetes jön Ő is. Van, akinek azért, mert evidens, hogy Ő is családtag és a gazdáival tart, van aki nem tudja másképp megoldani.

Azt már megszoktuk hogy ennek ára van, kategóriánként változó, 2000 - 8000 forint között éjszakánként. Ez ellátás nélkül értendő. (Ellátással egy állatpanzió is ez az árfekvés.)

Tehát jön a négylábú! Vagy nem? Olvasom a leírást: HÁZIÁLLAT: NEM VIHETŐ. Szeretném tudni, hogy miért, rá is kérdezek. Telefonon azt a felvilágosítást adják, hogy a cicák kaparnak, hullajtják a szőrüket, ami beleragad a szőnyegbe, nehéz tisztítani, és magasabb színvonalú helyen ez az előírás. Mikor a recepciósnak megemlítem, hogy láttam több, hasonló vagy akár színvonalasabb helyet, ahol ez nem okoz problémát - maximum korlátozzák, hogy mely szobák választhatóak. Nyilván ezért el is kérik a viszonylag magas éjszakánkénti díjat a háziállat után! Ekkor kicsit zavarba jött, majd kivágta magát azzal a közhellyel, hogy NÁLUNK EZ A SZABÁLY!

Nagyjából a hazai szállodák, panziók ötven százaléka fogadja a négylábúakat, a többi nem. A többi érdekel engem, mert a fenti válasz nem volt számomra kielégítő. Nem tudom, hogy milyen elbírálás alapján szelektálnak a vendéglátó egységek (nem véletlenül használom ezt a szocreál megfogalmazást, mert talán idejétmúlt ez a megkülönböztetés is).

Annyira a nyugat bűvöletében élünk, akkor nyissunk ablakot: nem tudom elképzelni, hogy egy európai, vagy akár tengerentúli szállodában akadályt jelentene a háziállat elhelyezése, természetesen napidíj fejében - hiszen azért fizeti ki az állattartó ezt az összeget, hogy takarítsanak az állatka után is (ha van mit). Aki ismeri a cicákat, tudja, hogy az egyik legtisztább állat. És ismerünk rengeteg közéleti szereplőt: politikusok, celebek, énekesek stb., akik ragaszkodnak pihenésük alatt is a hozzájuk tartozó kedvenc elhelyezéséhez.

De egy pillanatra térjünk vissza az indokokhoz: hullik a szőre, kapar, dörgölőzik. Tudomásom szerint egy helyesen tartott állatnak minimális a vedlése, és aki ilyen nívós szállodákban pihen, valószínű, hogy a háziállatára is van olyan igényes. Vagy talán feltételezik, hogy aki kisebb vagyont otthagy egy hétvégére, vagy egy-két hétre egy drága wellnesskomplexumban, az nem igényes a cicájára, kutyájára?! Mert akkor gondolhatnák, hogy önmagára is igénytelen. Esetleg korpás a haja, és nem tesz ellene?! Esetleg a barátnőjének hullik a hosszú szőke hajzuhataga, és ez elakad a lefolyóban hajmosás után?! Talán a szobába kéri a reggelit, és lekvártól, méztől ragacsos lesz az ágynemű?! Jaj, és lehet, hogy olyan neveletlen, hogy az éjszakai tivornyázás után a gyomra nem bír megbirkózni az elfogyasztott alkohol mennyiségével?! Még az is lehet, hogy ennek hatására ő is négylábúvá válik egy pár órára?!

Aranyos, de nem baj, a személyzet ilyenkor eljátssza a három majom esetét, nem hall, nem lát, nem beszél - hiszen a gazdag vendég fizet! És pénzével minden emberi gyarlóságát befoltozza. A cicáknak viszont nincs pénzük. Csak nagyon tiszták, öntudatosak, van bennük tartás, és egész nap egy talpalatnyi helyen durmolnak. Tisztelt szállodatulajdonosok, üzemeltetők, recepciósok, szobaasszonyok! Kérem, egyre figyeljenek: hogyha egy Blackie nevű cica jelentkezne be önökhöz, és szeretne egy pár napot eltölteni a szállodájukban, akkor ne mondjanak nemet, mert ő a világ leggazdagabb cicája!

Ezt a filmet elnézve minden érző ember szeméből kicseppen egy könnycsepp!

A humánusabb változat, az adottságoknak megfelelően. Ezen a menhelyen nagyon jó körülmények között tartják az árva állatkákat, ahol várhatják hogy esetleg egy gazdi rájuk talál. Magyarországon kevésbé jó a helyzet. Tudomásom szerint több itthoni menhely tervezi a bővítést, főleg a cica lakhelyek száma kevés - sajnos egyre több helyre lenne szükség. Természetesen az anyagi eszközök nem állnak rendelkezésre. Bárki, bármivel tud segíteni, örömmel veszik bármelyik állatotthonban. Részemről bárhol eszem, amikor a tányéromon marad pár falat, mindig arra gondolok hogy nekem ez már sok, de lehet hogy egy éhes cica ezzel egy időre jól lakna. Ezért gondoskodom arról hogy ez a maradék el is jusson egy éhes cica szájhoz. Szívesen veszem ha bárki aki néha gondoskodik egy-egy kóbor macskáról, lefényképezi és elküldi ide a blogra. Ezzel felhívhatjuk a figyelmet arra hogy így is lehet.......

e-mail: macskapcsolat@index.hu

    " Álmukban nemes pózt öltenek,

       mint a szfinxek, melyek a

       sivatag közepén

       heverésznek. "

     ( Charles Baudelaire )

Hogy miért ilyen durva címet választottam?Szállingózik a hó és nekem az jut eszembe, nekünk, embereknek ez egy idillikus kép. Tél,havazás, karácsony, fenyőfa, mézeskalács, gyertyafény, csengő dallamok, fahéjas almatea , kandalló ropogása és fázó cicák. Igen, sajnos ez az az időszak ami az ő számukra az élet vagy halál közti határmezsgye. Egyéb évszakban a kóbor cicák élete nyugalmas, boldog hacsak az emberek és az általuk használt gépjárművek nem zaklatják őket. De télen teljesen az időjárás viszontagságainak vannak kitéve. Főleg a városokban élő egyedek retteghetnek ettől az időszaktól mert a falvakban több lehetőség van arra hogy meghúzzák magukat egy pincében, fészerben. A lakottabb városokban mindig veszélynek vannak kitéve. Vannak sajnos rosszindulatú emberek, akik kifejezetten vadásznak a gazdátlan cicákra, kiűzik őket búvó helyükről, mintha bármi kárt okoznának. Ezért sokszor űzött vadként rohangálnak és így még inkább esély van arra hogy elgázolja őket valami. Sajnos látunk elég tetemet az utakon.

Egyébként a macska, a szó jó értelmében véve igénytelen állat, sokkal önfenntartóbb mint a kutya. Ha kap némi élelmet, vagy tud vadászni és ebből eltartja magát, ha nagyon hideg van pár órára megmelegedhet akkor jól át tudja vészelni a zordabb teleket is. Akik szeretik a cicát, azoknak biztos hogy borzalmas a tudat hogy egy keményebb tél alatt több kóbor cica megfagyhat, pedig olyan kevés az, amivel meg tudnánk óvni őket ettől. Több helyen észlelhető ahol a cicák gyülekeznek. Biztos hogy minden háztartásban van felesleges karton doboz, használaton kívüli ruhák, rongyok, érdemes ezeket elhelyezni ezeken a helyeken, nekik már elég, ha valamibe el tudnak bújni és nem fáznak át. Szintén ezeket az évről-évre rakosgatott használatlan tárgyakat bármelyik menhely szívesen fogadja. Ők tudják hasznosítani a kisállatok védelmében. Szerintem egy állatszerető embernek boldogabban telnek az ünnepek ha tudja hogy legalább egy állatka élete az ő segítségével lett megóvva.

A mai kutatások szerint a legkorábbi lelet ami a macskák és emberek közeli együttélésére vonatkozik 9500 évvel ezelőtti. Ekkora tehető jelenlegi ismereteink szerint a macskák háziasításának kezdete. Egy ciprusi sírból került elő, amiben jellemzően az elhunyt legfontosabb használati tárgyai mellett egy nem egészen egy éves cica tetemét is elhelyezték. Nyilván fontos szerepet töltött be a gazdája életében ha mellé temették.

Később kezdtek egyre inkább elterjedni ezek a kis állatkák és kedvességükön, szépségükön túl hasznosságukért is tartották a ház közelében. Rengeteg fajta kistestű rágcsáló van veszélyben a macskáktól. A rágcsálók viszont hatalmas károkat okoztak és a fertőzések melegágya, a járványok kialakulásának elősegítői. A gabonatárolók közelében már szinte tenyésztették a macskát, olyan nagy mértékű védelmet jelentett a közelségük. Ami hihetetlen, hogy a hajók legénysége is magával cipelt egy-egy kedvencet, itt is - bár nem áll nagy vízkedvelő hírében - jó szolgálatot tett. Távol keleten szintén a selymek, kelmék sértetlenségének őrzője lett. Tehát láthatjuk hogy már nagyon korán megtanult az emberrel együtt élni, mégis megmaradt önálló egyéniség.

Az ókori Egyiptom szent állata és ez időből rengeteg macska kultusszal kapcsolatos emlék fennmaradt. Mivel a mai napig egy megfejthetetlen, kiszámíthatatlan, ragaszkodó ugyanakkor öntörvényű lény ezért számos legenda, babona, misztérium született vele kapcsolatban. Az ókorban, középkorban az emberek tanulatlanságukból, tájékozatlanságukból fakadóan nagyon befolyásolhatóak voltak, így könnyen elhitték hogy a macska egy rossz szellem megtestesítője, a boszorkányok segítője, a fekete macska pedig egyenesen negatív mágikus erővel van megáldva.

A félelem és a butaság nagy úr, ezért elkezdték üldözni, irtani ezeket az ártatlan kis jótevőket akik rengeteg kártól megóvták addigi gazdáikat. Ezekben az időkben nagyon megcsappant a macskák állománya, főleg a fekete macskákra "specializálódtak" és különféle kínzásokban élték ki pusztító tudatlanságukat. Persze jellemző hogy sokkal inkább meg kellett volna figyelnie az embernek a macskát, legfőbb erényét a tisztaságát. A macska az egyik legtisztább állat, ami sajnos az nem minden emberről mondható el. Egy önbeteljesítő folyamatot hoztak létre a cicairtással, megcsappant létszámuk, már nem tudtak annyi kártevőt elpusztítani, az ember nem megfelelő higiéniáját kiegészítette az újra elterjedt rágcsálók munkája és hatalmas méreteket öltöttek a különböző járványok: kolera, pestis és társai.

Később az emberek felismerték a macskák hasznosságát és újra, immáron tudatosan el kezdték tenyészteni őket. A hajós kapitányok kedvenc állatkáiként a világ számos tájára eljutottak, megszerették őket, elszaporodtak és kezdtek különféle fajták kifejlődni. A 19.- 20. századra már az egyik legkedveltebb házi állattá vált. És így jutottunk el a mai naphoz amikor a fentiek és egyéb más tudás ismeretében még ma is vannak olyanok akik bántják a macskát, vagy legalábbis érzéketlenek velük szemben.

 Ez a blog azért született,mert időről-időre egyre kétségbe ejtőbb a kóbor macskák számának növekedése, mostoha körülményeik, és úgy gondolom kevés az, hogy sokan szeretjük őket, tenni kell ez ellen. Természetesen ez az állatka egy nagyon megosztó lény, sokan imádjuk őket és nyilván vannak - sajnos - elég sokan akik másként éreznek. Mégis úgy gondolom hogy ennek a manapság sokat hanyagolt házi állatnak az ősei, számtalan jó szolgálatot tett az emberiségnek, mondhatni segített az emberiség nagyobb mérvű pusztulásának a megakadályozásában (lásd. járványok visszaszorítása) amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, vagy akár nem tudni. Pedig ha nem is hálát kellene tanúsítani, de legalább alapvető életteret biztosítani nekik.

Szeretném ha az ember és a MACS(ka)KAPCSOLAT javulna, amiben én próbálok segíteni, eme nemes lelkű, spirituális ősi állatka megismerésében, problémáik nyilvánosságra hozásával, fajtáik rendszerezésével, betegségeik orvoslásával, kóbor cicák gazdira találásával és még ezernyi hasznos dologgal amivel támogatom az ő fennmaradásukat. Ugyanis MACSKÁK nélkül sivárabb lenne a világ.